Új Wado-Ryu könyv

Bejelentkezés

Wadokai Utánpótlás Bajnokság
Írta: Perjési Tamás   
2021. július 02. péntek, 00:24

2019.11.18.

A hétvégén lezajlott a Magyar Wadokai Karate Szövetség Utánpótlás Bajnoksága. A gyerek nagyon szépen versenyeztek, többeknek ez volt az első versenyük. Mindenkinek gratulálunk

a sok éremhez! Amit kiemelnék, az a sok segítség, amit a karatékák és szülők részéről kapott ebben az évben az egyesületünk, hiszen a szokásos évi egy versenyünkhöz képest, idén három versenyt is megszerveztünk, illetve aktívan részt vettünk a szervezésében (köztük egy Európa Bajnokságot.).

Mivel Tibor sensei-t és engem nagyon lefoglaltak a rendezési és bíráskodási feladtok, nagyon köszönöm és nagy örömmel töltött el látni, hogy a fiatal edzők és tanítványok milyen szakértelemmel és figyelemmel fordultak a kisebb társaik felé. Emese Faragó sensei, Gergő Billédi sempai, Kozsán Balázs Kozsán, akik megint sok odafigyeléssel, gondoskodással foglalkoztak a gyerekekkel, és a kisebbek: Barabás Viktor, Billédi Márton és Paál Bendegúz, akik olyan folyamatos szakszerű bemelegítést, és ráhangolódást tartottak, hogy csak néztünk. Öröm volt látni, hogy a mi tanítványaink mögött mindig volt valaki, aki biztatta, segítette (hacsak nem egymás ellen mentek). A küzdőterek mellett segítettek még, szurkoltak, és jóval korábban érkeztek, többek között Kulcsár Zoltán, Mankovics Mátyás és Ákos, Dragojlovics Damjan. A végzett és utánpótlás bírók is kivették a részüket a munkából. Nekik is és minden asztalnál ülő, majd a pakolást is segítő szülő és karatéka munkáját köszönöm még egyszer! Valamint köszönöm a süteményeket is, amivel a bírói büfét színesíthettük ! Néhány kép a versenyről, amelyeket köszönök Gábor Fehérnek !

Wadokai Európa Bajnokság 2019
Írta: Perjési Tamás   
2021. július 02. péntek, 00:22

2019.11.03.

EB

Tegnap lezajlott Magyarországon, a Monori Sportcsarnokban a 47. Wadokai Karate Európa Kupa. Először is mindenkinek nagyon szeretném megköszönni a sok segítséget (szállításban, pakolásban, rendezésben, lebonyolításban, sütésben, szendvicskenésben, MINDENBEN), amit egy ilyen nagy nemzetközi verseny létrejöttében előfordult. Az egyesület sok tagja, és velük a szülők, hozzátartozók, sőt a Zrínyi Gimnázium diákjai (köszönet Kertész Gabinak  ) nélkül ez a rendezvény nem valósulhatott volna meg ilyen színvonalasan.

Külön köszönet Gergő Billédinek és Emese Faragónak az egész napos lelkiismeretes edzői munkáért. Gergő sempai a melegítő helyiségben vezényelte a bemelegítést, mely alázatos háttérmunka, de rendkívül fontos a jó szerepléshez, Emese sensei pedig a küzdőterek mellett segített, "harcolt" a versenyzőkért akár az egész bírói karral szemben is, Tibor sensei mellett.

Köszönjük a sok szurkolónak is, hogy velünk töltötték ezt a napot! Sok izgalomban volt részünk. Sajnos voltak nehéz pillanatok, mikor úgy éreztük az egész éves munkát bírói döntések nehezítik, de összességében nagyon szép eredmények születtek. Összesítésben a Magyar Válogatott megnyerte a versenyt 12 arany, 32 ezüst, és 17 bronzéremmel. Nagy örömünkre a mi egyesületünk 5 arany, 6 ezüst és 3 bronzéremmel járult hozzá a sikerhez. Akkor a részletes eredmények:

11-13 éves fiú kata (legyőzve olyan nemzeteket (többek között), mint Anglia, Skócia, Azerbajdzsán 3 fiúnk állhatott a dobogóra):

Barabás Viktor Európa Bajnok

Paál Bendegúz ezüst érem

Billédi Márton bronz érem

11-13 éves lány kata:

Zvara Karola ezüst érem

14-15 éves lány kata

Kakucska Bernadett 5. helyezett

16-17 éves fiú kata

Kozsán Balázs Európa Bajnok

Biró Boldizsár ezüst érem

Senior +36 női kata

Molnár Mónika ezüst érem

Senior +36 férfi kata

Karáth Rezső Európa Bajnok

11-13 éves fiú csapat kata

Barabás Viktor, Sándor Márkó, Páal Bendegúz Európa Bajnok

11-13 éves fiú kumite -40 kg

Billédi Márton Európa Bajnok

11-13 éves fiú kumite -50 kg

Barabás Viktor ezüst érem

14-15 éves fiú +63 kg

Faragó Csanád 5. helyezett

16-17 éves fiú kumite -61 kg

Biró Boldizsár ezüst érem

18-20 éves női kumite -53 kg

Szakmáry Réka bronz érem

Lány U18 kumite női csapat

Bronzérmém (Csapattag: Kata Jakab)

U18 kumite férfi csapat

5. helyezés(Csapattag: Balázs Kozsán)

Összesen 5 arany, 6 ezüst és 3 bronz és két éremmel lettek versenyzőink és egyesületünk gazdagabb!

További cikkeink...
« ElsőElőző12345678910KövetkezőUtolsó »

6. oldal / 92

Támogatja a Joomla!. Designed by: joomla 1.5 templates vps hosting Valid XHTML and CSS.