A japánok nem híres feltalálók, de mindabból, amit másoktól átvesznek, jobbat és kisebbet csinálnak. 

Az idõszámítás utáni elsõ évszázadokban a legyezõk összehajtható fajtáját is õk ötlötték ki – a legenda szerint a denevér szárnya, a tudós találgatás szerint a biró pálmalevél bordái inspirálták õseiket, de technikailag mindenképpen a kínaiaktól átvett merev papír legyezõkbõl újították. Hamarosan az lett legfõbb kivitelük vissza Kínába. Sõt – kínai közvetítéssel – az elsõ japán exportcikk Európába. Az 1500-as évek végére a kínai piac telítõdött, és nem áhították többé a hajtogatható export legyezõt. De a japán kereskedõk nem engedtek, felbérelt kalózokkal kényszerítenék rájuk a nem kívánt árut. Elgondolkoztató, ugye... 

A japánok imádják az összecsukható dolgokat – lampiont, paravánt, batyu-kendõt (furoshiki), ernyõt (az összecsukható esernyõ-nyél is japán találmány). Az ágyukat is – ami földre terített derékalj csupán – nappalra összegöngyölik és faliszekrénybe zárják. 

Az összecsukható legyezõ a japán kultúra metafórája lehetne; a geometria nyelvén szólva a kétdimenziós síkot egydimenziós vonallá zsugorítja. Rögtön el is lehet rakni a kimonó ujjába. A japánok számára a legyezés a valóság meghívása, magukhoz tessékelése – a legyezõ összecsukása pedig a valóság egyfajta fogalmak nélküli megragadása, majd megõrzése, mondhatnánk „zsebre-vágása”

.

Ezért olyan alkalmas szimbólum a vallásos ceremóniákhoz, az udvari öltözet tartozéka is, nélkülözhetetlen a hagyományos japán színpadi tánchoz, a dráma minden fajtája, különösen a nó és a kabuki számára, számtalan rítushoz a teaszertartástól a temetésig. 

 Forrás és további nformációk: 

ttp://www.terebess.hu/szorolapok/legyezo.html 

http://www.japankunst.de/faecher3_e.htm